Múlt hét végétől megint a szárazföldön vagyok; a hét végén több időm volt szétnézni.
Az időjárás mostanában nem éppen kedvező: felhős az ég, néha esik kicsit az eső. Szombaton este ez még rosszabbra fordult: akkor már dörgött, villámlott, és nagy cseppekben zuhogott, még hajnal 1-kor is.
Vasárnap nap közben csak néha esett egy kicsit, de késő délután megint leszakadt az ég.
Hong Kong-ban egyes helyeken diónál nagyobb szemű jégeső is volt - egy pláza ablakait betörte, ott is állt a víz, meg néhol a metróban is. Nem igazán figyeltek oda a járdák kialakításánál, hogy az esővíz jó fele follyon, így kézi erővel, meg mindenféle homokzsákokkal kellett megküzdeniük a vízzel.
Szombaton egy "Window of the World" nevű helyre akartam bemenni - de az eső, és a 160 yüen-es belépő elbizonytalanított. Inkább bementem szétnézni abba a plázába, ami az ottani metrómegálló alatt van.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgxdUoDThPCz2yTvOrkIWg5L-ORiJE0dnb26tHrei_9HHS440yl3bWNTf3SCSuuRZvI_WUTQEAZ3-GPqGSIMB1s1jIywY3Mu-Bj3ET3aiw8U3E0UZ1XyjJEiXcJS7HkJ5fowzWxTGndZS5a/s1600/2014-03-29+15.13.10.jpg) |
Window of the world - kívülről |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg3IFLGi28q1H9PCNBTza9S2SncY3bSmBbtXuV8DdVlGTtM0LXDRDI87PumdfDSW_zlnIvkazn7dzVoRIjCsLue_Hmdi13akE5iei4fsKnvThmJQVvQBF_DS4zjP8sSMHYnAOkJe8w3F0yA/s1600/2014-03-29+15.38.36.jpg) |
A pláza - belülről |
Eleinte még reménykedtem, hogy találok itt érdekes dolgokat. Kétszer is végignéztem, de nekem a legérdekesebb egy játékbolt és a legalsó szinten található szupermarket volt.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEilHAq-XRjcL-cMVvPH4JHJGjnnVX_3uEEiejdjqMHnHl7ny5H2Rz3gUiOL_ZkRiZsns9yP8ORU_NZikGNdVuMkbWLJ5NhySRhKgo9dECk5bXQ8W6mz0NKO4NiOB1PC29yXrQQuPF7ye69r/s1600/2014-03-29+15.54.09.jpg) |
A játékbolt - nem túl nagy, sehol sem láttam még nagyot |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjxE3yNZQd6bNAaRpdVqgzrA9y2MRGRJ5KBSS1KkGUolxoabY0Y0BDL2rgBOF5whN7dAfSMI_snuH4AnIr312WLUKSMbmn_zJv4qWPpmVPhZVh7g9hufrJDXTWudFocIgiBIWdKmych8bd9/s1600/2014-03-29+15.57.09.jpg) |
Jégpálya a legalsó szinten. Na ez jégpálya, és nem is félnek használni. |
Igen, a mozi is eléggé élménynek tűnt. Érdekes módon délután kettőkor is elég sokan voltak körülötte, és nem csak gyerekesek. Gondolkoztam, hogy beülök valaminek a második részére, ami ismerős volt - de nem boldogultam jól azzal, hogy mit mikor adnak. A jegyárak kb. magyar plázaszinten járnak, nem mondhatók drágának.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj6IE9ijlrAyYlzznEw0E87gaq3R5F0PvaGZENHQYlFXOZePDovSkEulhZwsgZwQ4XXQW9ag4LrtUpULDl2mxBskBZA5tl8oG4wg7LPXWcucgSYTuOnVUpAFSq6Iy_BnwO8kHVjCQAdEt-6/s1600/2014-03-29+15.45.44.jpg) |
Régi jó ismerős a bejáratnál |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgz7sMCnx-BCnVwXTwcTpgLAdkxMxMHMm8m4_1xOCSKX240UDsRhld1JuTFimUMG99xtm0YpCchYbsc8XYn9JIDr6TLTe_2SUpgV4eEK937dt_jTp0bvUAgfTpNMj4FBa5RHNSP8tttslUG/s1600/2014-03-29+15.46.28.jpg) |
Nem látszik jól, de ez itt minden rajzfilmfigura kiállítva. Talán a totrót ki bírjátok venni. |
No igen, a figurákat itt sem lehet megvenni. Úgy tűnik, manapság a Hello Kitty és a macik a menők. Állatfigurát alig-alig látni, és annak jó része is baba, nem plüss. Amit a négy tigris piacon bármikor megvehetsz olcsón, az itt nem létezik. Ez a kína nem az a kína.
A pláza egyébként tele van férfi- és női ruhákkal, de nem akármilyenekkel: ugyan az árak sehol sincsenek kiírva (na jó, kivétel, ha leértékelés van), de tuti a havi fizetésem ott hagynám, ha bemennék egybe.
Ugyanez karórákkal, és női ékszerekkel. Brutális szépek, de brutál drágák lehetnek. Nem is mertem bemenni alkudni, csak egyszer. Pedig azok a kockás ingek... pont ugyanúgy telitalálat nálam, mint az itteni lányok parfümjei.
Mivel már túl vagyok a hatodik plázán, elmondhatom: mind ilyen. A minőség az egekben, de az árszínvonal sem alacsony. A kaja még egészen OK: mondjuk hasonló minőséget kb. ennyiért kapok Budapesten is. A különbség, hogy itt tuti kapok... pl. érett paradicsomot.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjpA2oIeLQlr1R6yZwUGDtbTJm5lZ_ZT0Dy0J7vmsIYMqBgyxVEMon3b5veHSxonh3vgxmBLsB9-MIPstfcA-Vp5eEadgvXl204S9bakRH-7mmd20C821Ss_ej_GfIhSug6JCLWvzZK2zxR/s1600/2014-03-29+18.23.20.jpg) |
Paradicsom. Mind érett, színtől és formától függetlenül |
Eper is volt. Valószínűsíthetően ez nem penészedik meg fél nap alatt, mint amit magyarországon kapunk:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcTsNix8Dd0DOP9le80mrp-ySaiQCroAGHh2XXkFelWijRc03vtiDWAqvThAsVhhFr0ZuOsJSJC3u9Qj5jsgjyc9OJexCeKnP29_JzsaVR-0iNm6IghuV2DpeRjyczhlchQSqygraoUVZ9/s1600/2014-03-29+18.24.09.jpg) |
Eper és hasonlók. Megvizsgáltam közelebbről, nem penészedik |
Itt nem mertem bemenni a japán kajáldába, a KFC-be meg nem akartam (a meki meg a KFC itt a legalja szemét kaja...), de megbántam: következő szombaton már tömegek voltak a most üres rámenezőben. Na nem baj, majd legközelebb.
Visszamentem a hotelhez, és ott találtam egy kis szecsuáni kajáldát. Kicsit meglepett, amit kaptam:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgcHeI5El6A-154R_TVjL3HvRSAVN0o5vmzOiFFHHWEIrIrsnljxd30RlllWreA93t5xrzbKSYlVsPikJhBIhCgJBlcHjaG9tVpsOuoWfxVJy57qPbzSqeN1lqfvcXRjHrC5h5TVCzvuDZs/s1600/2014-03-29+17.31.53.jpg) |
Szecsuáni "fehér hús" |
Hideg, vékonyra vágott, szalonnás hús, erős fokhagymás - paprikás pácban. Pedig nem erőset kértem. Egyszerűen nem bírtam megenni, ekkora adag húsra nem sok magyar van felkészülve. Pedig nem volt drága - a kaja 30 yüan volt, úgy 1200 forint.
Szecsuán szép természeti környezet - de eléggé vad környék lehet.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEikNsdAKKKLIh7UvLpTZ6n1vcN5iVLIOMkHx0MB4v0Mmr-vX4-c54TrckKiFvW3kE2DPhkW4bFBK2wZEqd4wF9VGpx-bb-OANdzMsgl2vfT_1aFfYaPGsH4pgZtxE_UCX6vIpiVILb4stWs/s1600/2014-03-29+18.41.38.jpg) |
A hotelben minden nap takarítanak és rendet csinálnak - ma így rendezték el a plüssállataimat |
Másnap kevésbé esett, megcéloztam a másik nagy túristalátványosságot, az OCT-t ("Splendid China", mondjuk "Csodálatos Kíná"-nak kellene fordítani).
Na ez tényleg egy csodálatos hely - és ez igazából csak egy kis összefoglaló Kínáról.
Az egyik felében a kínai ötvenvalahány nemzetiség tipikus épületeiből vannak egy az egyben kiállítva. Odafele persze szuvenírboltokon át vezet az út - no meg kajáldákon. Hangolatos hely, csak ne akarnának minden boltnál mindenáron rámsózni valamit, persze jó drágán.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgFk4PJzdj87MLaeejaVn3vl_YccZldVyhzkzaeiD9-KGuH0FzlIS5N8cCbl3yJh9T7pTk0ZE27_SlWVKfyAopiVLwh7QhGGmGcmRhzfZKUp1ARZbg-nbbjqgvzsS2HzmUM7KGMmIdFJ0ne/s1600/2014-03-30+11.16.41.jpg) |
Bejárat... |
Odabent lehet mindenféle kisebb és nagyobb járművet bérelni, nem is túl drágán. A probléma csak az, hogy nem lehet velük feljutni a lépcsőkön, így nem lehet rajtuk bejárni mindent.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjRqfyX7RSgOBtaS2dz2J3fUYifP0Uh_PxSCX2-fDioqaK0eSmdiHTusbRYI8hyphenhyphenc87qMBBmYb-MbAOPo1l8ibMXumdS3F5egE8S_2FwcCj7QX4lzPYIyUNVbrLcoD30B3sxvBYgasHHGzHt/s1600/2014-03-30+11.23.03.jpg) |
Szép kis műtárgy két szuvenírbolt között |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjMxyL0Ip-gPnidOql6vAnb2bxZa0IwdsWS6kIPfEVGrf02b7GC0PptHD3VpT7tepeDux-fhtkGGZd9PjioEZqrQ0i99pz1QjBbYE6YmWKeW8oglKpNGKa4KjMX3F-qWPrg958uSMmoQx0F/s1600/2014-03-30+11.31.03.jpg) |
Ez a torony belülről meglepő módon el volt hanyagolva |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiULMAD_GBAbqm1AKQRY7_TAwMTH9wSjSWH0mY5dw5piqecJmmEY6hB3JCHZII6yRFLuMeaax53F4Gb9FWVwdxM0uwWJGqU1nrrh7TaW0IYH0xH0N37WO82IsfhqUzy-7VrjRyqlj7bIaNp/s1600/2014-03-30+11.48.44.jpg) |
Csónakkikötő a kanális végén |
Itt annyi képet csináltam, mint eddig összesen - csatoltam is talán mindet a bloghoz. Csak klikkelj rá egyre, és lapozgatással megnézheted az összeset.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg3UIjyVmAL4-wyKsaKjBHZ13eCQk2ODBwqH6Z-qmIpITy_Q8SwEbDtRLH_fhxjWXlA78n2NVMpnRzOrOmO3F9aNajZpbM_GkbRJ2kX7ImY0qgAtJZZe6JTAIc1CVPDt7mryz5i4Tx_jF8e/s1600/2014-03-30+12.01.47.jpg) |
Muzulmán (?) templom |
Én nem tudtam volna ötven nemzetiséget összeszámolni, de vagy ötöt biztos. Volt tibeti templom-remake (az imamalmok nem forogtak rendesen... öreg hiba... de legalább a forgatási irány rájuk volt rajzolva), mongol sátrak lovakkal (egy kör 30 yüan... na tudjátok mikor...), íjászattal, de másra nem nagyon emlékszem.
Aztán egy szép parkon keresztül betévedtem a "lényegi" részére a kiállításnak.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgZwHPdHaWKUsXPpzQEfEK5K1p_1YE1RZ35IHcNZ3O7N648OKLZSmDE3jNP3ZycpRy1GLlE7YWkzABTsZtUWYEiDa-WUCbifuNeGB5eF6iLNr-FKore5KNx7ycLJ4BadPhopE6McuDnUUYe/s1600/2014-03-30+12.20.57.jpg) |
Igen, az ott a Potala erősen kicsinyített mása |
Ezek a miniatűr(?) épületek teljesen ámulatba ejtettek. Brutálisan részletesek, még a templomok falán a vakolat mállása, a nagy falon egy-egy falszakasz beszakadása is látszik. A növényzetet is igyekeztek úgy alakítani, hogy elősegítse az illúziót, hogy ez egy igazi táj, csak mi vagyunk óriások.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgRz_hTnr2hJSHzrhxZ04K0FDm_7Ubwg-btdwkTFmaWxhzmBtxMx-X1AhTxQT7DghVMdM09rSsnDGQZlPhpwJpZqzmaaFjz_loDMHwKySzIre7KJE758TsJjIA6TDDIBNuycLaPKWpMJxyL/s1600/2014-03-30+12.22.53.jpg) |
Ókori várkastély - Japánban is hasonlókat emeltek |
Ezt nem lehet elmondani... ezt látni kell. Ha nem volt legalább 100 ilyen miniatűr épületegyüttes - mini emberekkel, állatokkal - akkor egy sem. Voltak köztük miniatűr tájképek is - mintha valaki a Duna-kanyart építené meg, kb. ember magasságú hegyekkel.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi4dv8Bc8o1D4Kca2mJ3tGjMZqS2bpWAmTwgr7cPiN2IWqrdaiXB4rZC4HFLDcqAynI6hxY7VD4Vb4TK7lOwCcoWf_nGmPiznhNbNSOfpzB-INWgEHjp_UcSjMRzDcMn5zrwjyzUedo2b1Z/s1600/2014-03-30+12.56.23.jpg) |
Pagoda a sziklák alatt |
Ezeket látva elhatároztam, hogy ennek legalább egy részét élőben is megnézem.
Kínában rengeteg csodálatos hely van... iszonyú gazdagnak kellene lennem, hogy mindet láthassam.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1tKSkf11sBb5KmqVyAxySn2VrYLzZbC8GGGNSHhErrqABgYpXaRTYHFK8j9FOOzGl7kv5pdR93375Ga07a83DJ-k25wEes3y3l9ArxA5_-SjfMYf1YWwd-DBmIy_rDlo8P_g1rqZKatAe/s1600/2014-03-30+13.13.33.jpg) |
Potala szemből, fesztiválozó tibetiekkel. Az egész kb. 3 méter magas. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhkPx-nyKVc2CuJw41L3gFbJ2W8uB963BZNx-6DPzV7H1z9rszOeKh7GltXyohV6Hv11oIkpXn39jeIpduHA2ib-DXWPTlbEzljMOrBBweq6KUui6EmgYKN8T_O4ZiveLJ_1PGfiK5xOGy9/s1600/2014-03-30+13.17.01.jpg) |
Ez se semmi - nagyítsatok bele a képbe! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgE-bHwrRxubNU0OYQGn2owZWFQdYT7xLbrYtuaMq-9P-9PgyudAPRt-TEw_Y_xGJutxOAofrRVkdpPcZ_RqEjY1ECGKMj7I_GyYvS1GuSvoCaFvBmaVMCf3OEL8uTdEwHkEX328wHGWyuC/s1600/2014-03-30+13.20.47.jpg) |
Az egyik sziklába faragott Buddhista templom-csoport |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEieB59mzJtBYdHYgdjMVm2LKKvVoBgED5q9LnT2VpB5AyqbT14h5pWxpfQ65M4oyudgevX1skRLmjs80Lm_IOEOk3HJWG6BdQoK7ElcTHibN2cb8r4Onbwnw_41qeapCqiA1VjTXAbMRIkJ/s1600/2014-03-30+13.23.36.jpg) |
Jah, a kétnyelvű felirat mellett a lyukas kő egy hangszóró: folyamatosan mesélte két nyelven az adott dolog történetét |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEglxmOjQO9yvPuMnYVKjMdWgwY8yrbRXu_eBzky7ZmsXkp3QZ0pZzyvFJlbGxrgTgWS99_WQKCB6wrMosKybaN1ij18QLbHl9KjAe7yuJEv3uP7Fgug3asw3BebCTZ9oykrfJNZqfay6XBf/s1600/2014-03-30+13.26.06.jpg) |
A ma létező legnagyobb Buddha-szobor 1:8 kicsinyített mása |
Azért a Nyugati Utazás leírásában Xuanzang ír 50 méteres fekvő Buddháról is... de vagy nem volt jó a szemmértéke, vagy 1400 év alatt eltűntek az ilyen nagyobb szobrok.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwEGgKgMSB5tSR1Le8beH9ng5FzF_uLr-SjR3xpM6wFFuZgkNSzuk0TcfCr3VlRQx7ODg7ZwMXMxwZF6diMMVx-POyUvAOswkey86SMDbpCXUa6s4TwI1asF5-2B7NrZR-D1BuhsmRzPlL/s1600/2014-03-30+13.33.15.jpg) |
Ez azt hiszem a Sárga-folyó egy híres "áttörése". Persze kicsiben. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjfRjTJdR86giFXUaaoIwMjG8uesr8SpqzgTuAS_6qm6Za9qTTWu2BBXQwUO6zkdrPQ0i9OlbWo34Y3GwZ_wvFwfOsyyci7PCIQ6YzrrxpKE8DQsmSPQC3mmqPJcLOmkN5iGEMlBWxsXhP7/s1600/2014-03-30+13.40.11.jpg) |
A Pagoda-erdő kicsinyített mása |
A sztúpa, pagoda, mind Buddha sírhelyének a mása. Olyasmi, mint a kun-halmok. Legyen bárhány emeletes, vagy egy sziklából kifaragott, az épület mindig Buddha sírhelyének a többé-kevésbé absztrakt makettje. Hát, kinek a kereszt, kinek a sírbolt... "You know what is the problem with Skyrim these days? Everybody is obsessed with Death!"
Nincs új a nap alatt, úgy tűnik.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhxhPPxwSSPsRgxOm-Urc9AMW3G57MnCokguGvinaok2ABDeYl_eZgiYmn3dnh2qz9Kgpqq8hsBWWee5dA2XAl_P08kzg3M3XUwj-IGm09o-6YF9TQLbxMieTXCspn1LGrJuerfiIz-Jt4m/s1600/2014-03-30+13.41.33.jpg) |
A híres Shaolin templom bejárata. Ma nagy túristalátványosság, azt mondják |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj7slM_nqa_ANju4Nvy_Wy64ibwlsfY6N4nrG6L4JPmttTZt3bVRoxRHdY9J5u_h7Ze3G2UFZT5FOWGsr4OD_02PoS1Y73jMCQKSvn0p6zrG-FVFMxe4ah66F4iumPzTWignnvFX1etIP61/s1600/2014-03-30+13.43.22.jpg) |
40 méteres pagoda a Songyue templomban, Heinan-ban. Kb. akkora lehet, mint az az ülőbuddha, illetve kicsit nagyobb. Mint egy 30 emeletes ház. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiT6zcKzvTjckajtrNz8izEDXGjeJo5tsSQEP07iBNSILBZbPMRSYHM3mCKmcYqudoFibnZ34NhVAIoNeG4vrQEfVg4ry-Y85XGSPvvePri276lEE24Sc3CH0yxTYjaPWHR-UufXBLXI9nl/s1600/2014-03-30+13.45.43.jpg) |
Kis templomocska, de milyen részletes a makett! |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjO4Uk_5MtAab700zXFYF4677hlepai7VmFzxYhsSTzooDC7X-zIh3nVJzbJ0neZFuW_HSHs3lp-n7MyDNzjzmgRSP4j0Zmzfpkv649v6zS-e9DhUyqFtgJ6AQPHwCsnZSZKkaVbvi00uv8/s1600/2014-03-30+13.47.03.jpg) |
Van itt szélforgóerdő is, hogy a gyerekeknek se legyen annyira unalmas |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjSbx9lfHhlr97KnJj36aC-5-ImamX7BJ1HR9YnyYzJh6Dkr5S1LKw89SRc_D6tgcztdz5eO4mifV4jgbzUQ5muk92iajmbzmybTyZLl9ebjarkWcwSALXRmBcXiVj6pnGRLnaE7AZg29WL/s1600/2014-03-30+13.49.17.jpg) |
Kiállított harang. Én is megkongattam. Szabad. Hogy úgy mondjam azért van ott. |
Azt vettem észre, hogy Kína egy sokkal szabadabb ország, mint magyarország. Egy öltönyős fickó felmászott a kövekre a parkban, hogy megmossa az arcát. A gyerekek is szabadon rohangásztak mindenütt, ahol nem volt kifejezetten kiírva, hogy tilos bemenni, felmászni. A ránk jellemző drótkerítések, tilalomfák, parkőrök sehol. Mégse teszi senki tönkre a parkot, nem szemetelnek. Köpködni csak földmunkást láttam, azt nem illik városban (viszont a krákogást nehezen viseli a fülem... de az nem fertőző); egy kisfiút láttam egy városi parkban pisilni, de eléggé egyedi eset volt.
Elég gyakoriak a köztéri WC-k, jó karban is vannak, és ingyenesek. Így senkinek sem kell a bokorba szarnia, így nincs büdös, nincsenek legyek, nincs fertőzésveszély. Egyébként nagyon ügyelnek a higiéniára, félnek a fertőzésektől - nem csoda, a madárinfluenza nem játék.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiPkpy7KyJ8lNbMNwZLLyzu590elNZiO2UBx9kgrlDbEGu-oChAhnLGG9MZDmsZiNLHGQzjfDcscgrxkew-EMCb4V8Qp4Mt541TTZPjHW51ZrjXzT69mqXSvLmROsBJSltggP14RbBCl1HV/s1600/2014-03-30+13.53.43.jpg) |
A híres Taishan kolostor-hegy |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjnzH_muwJ77HfFdA7mu1nvteeotq6XLnvLweS6WI4f3M1rsqQpEh-Cwky3V3_vmnozPmnKoO2X47swpGoeX0ENQSvX-Jqb0nyNtOYI9mU5ZsAG0QHTlFZHUTtzYrFpRlV0bJfNeyVQKlu1/s1600/2014-03-30+13.56.40.jpg) |
Na ez már császári rezidencia - nyári palota, Hubei |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiaYk52mgiaFln35kNRAMr9LFnhIB4g54KsUFYTSdtTNdxWLzP65PthE1Y-0vL5bKmceTAOC_Uv7kHQo7qyfSudPHQaUIfYUDKxB_rJSjoFTqjZ2DiCn_987YCcV6Xl-lIUEcz_daBcRqnV/s1600/2014-03-30+13.58.35.jpg) |
Na ez a totálbrutál templom Konfucius tiszteletére készült vagy kétezer éve. Még a rengeteg hivatalnok is ott sorakozik benne |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjZSExsJ1kFWPP7nApxG71NVxvtjBtyzuj_kuwP7quP3S6woruTH1LIuP8zDL-1CRM1JqZWjJ_2OT0dFbEWp9W8uR5KN9HuOMVu41U9f1hc3OyMWI5vctA59XG64PFMTrr4YwSPdAhGagbs/s1600/2014-03-30+13.59.35.jpg) |
Ez mind a Konfuciusz-templom. Megadták a módját. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEh9oNX6l18hYs7quvEALrLzIYnb6jM3xpkoPG5TIqgX33zMNddaJAfppCiEDWtVtOcfadEDos7HlxqPtHh-75tRq0N1xyAR1Zy-BzoQkZtMxdMup8EnLfAv0F1mVyeXUdoUEBkhdfm7sea2/s1600/2014-03-30+14.05.22.jpg) |
Törött lábú macska pihen a lóca alatt. Kaját kapott, de azért nem örült magának. |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhjMTcRbXe8Ei9pw5rzsakXw9cupcUJ3I9r_RyGSi5g3RFVf-kof8oC3KMJ8168ScTRTNBTWj8rWA3T4Z-cXTBUlhbYVKHdVBht0aiBSdSQ7lHucBbjq4BPrmyJOPwZsE5sokPhdwEnA3qG/s1600/2014-03-30+14.10.46.jpg) |
Ez egy nagyon furcsa kis rezidencia - kis helyen, a sziklák felhasználásával alakították ki. Állítólag itt lakni olyan, mint a mennyországban. Nekem nem a stílusom, de az eunuchok állítólag szerették, tehát nem lehetett rossz. |
(Wangshi Yuen, fisherman's garden, ha valakit közelebbről érdekel)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgIlAauuGLq5eo-XfZ7ntqBL9sVMqHrgVFeS73qkP4q2AUvGY7Y74gRqna6o9uS9iBdLcAPm8XV1kSp3aOfjnj0FVsww48liVlldrEv68zIGz7JlsTquXvmMm_UfKYuO2iGI1LlgxAYwG6c/s1600/2014-03-30+14.14.16.jpg) |
A víziváros (Zhejiang) nemesen egyszerű épületei |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjqk0Wdf_cGFpnwVxgNtrlA9bcDyNjd0c2kZOSOgXrkNiKRVn09oY2Qdt9oj6mGEoGxL3yQCDI8dfokmYefbHn96FsOJXzXJ7nmAjSt1eWhdTj370THrc4ks5ojXOZKR5j-CMql3HZYIrOS/s1600/2014-03-30+14.21.40.jpg) |
Hakka föld-házak: kör alakú, 60-80 embert is befogadó kis erődítmények |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEieOheEY_MoBJncAWgGHvNNgYASVFgkA6Pa2eJ0Gp8fISGUGgcbEQ5KHgXVN-8SPmX1nzk1V7qK_EaG2Kf6u1hPxrEZ0cjt-Q-3Psq_-3JwA0xRhOefzrl_djX35H1cqgRyMytIJsK8cYA_/s1600/2014-03-30+14.29.16.jpg) |
Még egy fullextrás templom |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhc8MxgiJ7dMveKBND7Y1-pfnf_8hfKn5ydn7xYNukfGnDmmcZd8ZeBbtMZv0uUIwoHK64TTAeDw3PXjO54kArItPAJu1hqxkBAlArDsh8EVT6jjU3cBRkgg1JdTM7_kNGA5AKCx5fNPROr/s1600/2014-03-30+14.31.53.jpg) |
Ugrálni szabad, sőt, kell is :-) |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhSqpf7nkd8ZwQmzwEwdwhyphenhypheny6vGyB3gFF0eSxHHXgG79McPN74wJSwxFGGRNEV5EwslGkOKwzO12OE4YiF4wWRuxlx1nLPMRWWYc-FoBYQFF6vuK4b9JFWycZgtvHOepiPsAreXwtFA8bj2/s1600/2014-03-30+14.38.01.jpg) |
Ez se lehet semmi élőben |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEixXywAAoxVf1-pQBTHIqnBWwoGFtt-Ka6KoKCJvZxaNk3Al-OIxbFOZ95Jb2wmy1wEA0gkF0hBOEhlvhIzaRw3LfupedUg3MFF58vlMEsk-A4qvzPoGZH3wi6zkl41za4GWkv5fwrKSLgm/s1600/2014-03-30+14.44.46.jpg) |
A Yunnan-i Maifeilong pagoda. Egész indiai, sok elefántot is megformáztak hozzá |
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiCbz8OEOETkpWIh8DaQzCuC6WHUBCYqAkeQdiSV-vjSP6gtf8RQiGJ9MImMTpLcODUaju9H18m_NlUrxiaT14uzVD8X7u1doGuRYlp-NornPKgSHWH2HEGzErT34HWvT46YREzjPdkurE-/s1600/2014-03-30+12.34.52.jpg) |
Csak hogy a Nagy Fal se maradjon ki. Igazából a neve "Hosszú Fal": itt is több száz méter van belőle, pedig a magassága kb. 10-20 centi. És minden milliméter részletesen ki van dolgozva. |
Nézzétek meg a feltöltött képeket... brutális.
Ma elnézek a Water World-be: mivel fürödni nem akarok, sok mindenre nem számítok. Utólag inkább a szafari parkot kellett volna megnézni Nanshan-on: de oda másfél óra az út, annyit ma nem akarok utazással tölteni. No meg az egy hatalmas park, sok más látványossággal, ahogy olvasom.
Nem baj, jövök én még Shenzhen-be, nem sietek sehova
![](https://lh3.googleusercontent.com/blogger_img_proxy/AEn0k_vQ_1qFDP3eea7xaDpQdtmg8BlDPmBC9y6fCD-dDpsP48iBp1lvfwkTPtKjHvsfQ9MxO0gwQRyVESv0IrLaDcv-OIi1qMCPC0L995qlFmjZEtJNhIELKsd-IuVFqF5LCarfWvCwbN6_2Z2k0xMHkw=s0-d) |
Fehér tigrisek játszanak a szafari parkban |
No comments:
Post a Comment