Sichuan 2. nap

Újra hétvége van, ami azt jelenti, hogy a szokásos takarítás mellett van megint 1-2 órám írni.
Szívesen írnék a kurrensebb dolgokról is - de ez az élmény megér még egy óra dokumentálást.
Szóval másnap a városban terveztünk szétnézni - Chengdu-ban vannak régi épületek, és van egy jellegzetes stílusa, ami a belváros egyes részein elég szépen megfigyelhető:

Jellegzetes régi stílusú épületek - ez az ablakdíszítés, tetőszerkezet más épületeken is visszatér

Elsőnek egy parkba, illetve egy konfuciánus emlékhelyre tértünk be. Valami híres hivatalnok emlékére állították - a részletekre már nem emlékszem. Olyan félig park, félig múzeum, félig templom jellege volt.

Kicsit park?

A "bonszáj" egyébként kínai találmány - minden parkban van belőlük, ha más nem, nagyobb "alakfa". De ez errefele nincs annyira túhhájpolva.

Itt inkább múzeum

Sajnos több képet itt nem csináltam, így a mindenfele elszórt "ding" edényekről nincs fényképem.
A hely egyébként nem hatott templomnak, inkább egy kegyhelynek: történelmi magyarázatok, szobrok állítottak emléket a kornak, a korabeli neves embereknek.
Igazából nem voltam elájulva a helytől - nem volt rossz, viszont komoly belépőt szedtek (talán 120 yuan volt?), és rengetegen voltak. Talán azért is, mert a helyi "színház" placca emellett volt, ide érkeztek mindenfelől a turistabuszok, amiknek az utasai majd este 7-től a helyi "opera" előadását nézték. Valamiért FB2-nek nagyon ellenszenves a kínai "opera": annyira nem csodálom, főleg a fejhangon éneklő színészek miatt. A helyi stílus jellegzetessége, hogy boszorkányos ügyességgel tudják cserélgetni a maszkokat magukon. Hogy ez miért jó, azt nem volt szerencsém megfigyelni.

Innen átvágtunk a városrészen a buddhista templomhoz. Út közben közelebbről megismerhettük a várost.

Az állatokkal nem bánnak túl kedvesen... azt hiszem a cicákat kikötik a biciklik mellé, mikor elmennek otthonról. Ennek a szerencsétlennek is nekem kellett odatolni a vizét meg a kajáját, mert nem érte el a póráztól.

Ezek nem házikedvencek, hanem egy horgász zsákmánya a folyóparton. Azért lehet, hogy a kisebbekből nem leves, hanem házikedvenc lesz.

No igen, a környezetszennyezés probléma - de nem olyan általános formában, mint nyugaton gondolnánk. Itt például a levegő pocsék volt, de a vízben élt mindenféle, ami ilyen, a hegyekből éppen leereszkedett folyókban szokott. Persze műanyagflakonok itt is gyűlnek, de legalább vegyileg nem mérgezett.

Ez itt pedig egy bicikliszerelő műhely

Na ezek jellemzőek voltak - sok a bicikli, valamint (a túlnyomóan robbanómotoros) kismotor, így minden utcában találsz vagy két bicikliszerelő sufnit. Vagy 2 négyzetméter az egész, a bolt tele van tömve alkatrészekkel, a munkát az utcán végzik. És persze lehet kapni kellékeket: rengeteg lakatot láttam, és hát ez csak egyet jelenthet... hogy errefelé bizony gyakran lába kél a bringának.

A hangsúlyt a háttérben levő épületre szántam... a vaskerítés és a növények szépek

Igen, a városkép erősen vegyes. Chengdu úgy 15-20 milliós, mint Shenzhen, csak éppen brutálisan nagy területen fekszik. Az épületek többnyire csak 4 emelet környékén vannak... így a belváros kb. debrecen méretű, a körülötte levő külső kerületek pedig... hát, végeláthatatlanok. Közlekedni kb. taxival meg busszal lehet - ugyan elkezdtek építeni 2 metróvonalat, de azok csak félig-félig vannak készen. No meg persze az állandó dugókban nagy előnyük van a kismotorosoknak.

Tipikus Chengdu belváros - szerintem elég lehangoló

Na az ilyen helyektől feláll a szőr a hátamon. Budapesten is van ilyen, rendesen.

Bepillantás a kommunizmus maradványaiba - egy lakótelep, ami a templom mellett van, és hát itt sem szeretnék lakni

A rövid betekintés után (ez mind a belvárosban volt!) megérkeztünk a a "Majushri város"-ba: itt van természetesen a Manjushri-nak "szentelt" tipikus kolostortemplom (nagyon hasonló a szokásos palotaudvarházhoz, csak más a szerkezete :-) ), és néhány szuvenírbolt-sor.

A körbekerített "negyed" egyik kapuja

A kolostor első pár udvara van megnyitva a hívek és a látogatók előtt - belépő szokás szerint nincs. A szerzetesek, ha be is jönnek ide, sietve távoznak a rejtettebb, sokkal szegényesebb részekbe.
Tipikus mahájána - mindenki előtt nyitott, rítusokkal és szobrokkal tarkított, de a lényegi bennsőség menekül, elvész.

Ettől függetlenül volt egyfajta nyugalom-érzetem bent - kedvem lett volna letelepedni az egyik csarnok tornácára, és csak szemlélődni. De az "ősi kövek hidege" valahogy hiányzott.

Egy kis hétvégi vallásgyakorlás

Volt a kolostornak kertje is - tavacskával, kőformákkal, tyúkokkal és kacsákkal, amiket szemmel láthatólag nem szoktak itt bántani:

A kert kicsit elhanyagoltabbnak tűnt, mint az előző - de azért annyira nem.

Tó a templomkertben. Elég... "természetes állapotú".

Ezután visszafelé nézelődtünk egy kicsit a templom szuvenírsorán, és betértünk egy teljesen hagyományos kinézetű étterembe. Két fiatal lány ácsorgott kint, meg kellett kérdeznem, hogy ez most egy étterem-e, mert kívülről csak egy belső kert látszott.

Kis tavacska kettős céllal - egyrészt szép, másrészt az előtérben elkülönítve úszkáló halakból illetve teknősökből választhatsz ebédre - kifogják és elkészítik neked.

Innen visszaindultunk a szállodába, mert ránk fért egy kis ejtőzés a sok séta és evés után. A kaja nem volt rossz, de a teljesen átlagosnál nem volt jobb - amin meglepődtünk, mivel ez volt a legjobban kinéző, legdrágább hely mind közül, ahol Szecsuánban jártunk.
Gyalog mentünk a szemerkélő eső ellenére - újabb adagot láthattunk a városból. Aznap valami 25 km-t sétáltunk összesen.

A panda nem csak Kína, hanem Chengdu kabalaállata is

Han-kori (vagy a Han-fejedelemség-beli) lovaskocsi. Most éppen a ló éve van, de lehet hogy már korábban az épület falára került ez a kép

Ez az étterem-udvar nem is volt messze a hotelünktől. Már készültek az operára odasereglők szórakoztatására.

Zuhanyzás és pihi után összeszedtük magunkat, hogy lesétálunk egy nyugati waffle-evőbe. Nem volt végletesen messze ez sem, de azért annyira közel se.

Ennek a folyónak a partján volt a waffle-evő

És hát itt látszik, hogy szemét azért van benne

Kis légyott-teázó a lapusztult házak tőszomszédságában. És mindez csak pár száz méterre a centrumtól

Ez már a waffle-shop - nyugati művészies berendezéssel. A dohányzó oldalon ültünk le, de senki sem dohányzott.

A hely kinézetben teljesen nyugati volt - szerencsére nem próbálták mixelni a kínai kultúrával, abból szörnyűségek szoktak kijönni. Nekem nem jön be ez a "mindenféle ószert összedobálunk, hogy művészkávézó hangulata legyen" stílus, de azért nem tett rossz benyomást. A kaja nekem meglepően jó volt (itt nem volt a cafe mocca fele jég, mint az egyik Starbucks-ban), főleg, hogy nem vagyok ilyenhez szokva. De meg bírnám szokni. :-)
A kiszolgálás nem volt valami gyors, de szerencsére nem a pultnál állva kellett megvárnunk, míg elkészül. Az asztalon a maci jelzi, hogy még várunk valamire, amit még nem hoztak ki.

A berendezés, és a tipikus vendégek

Nem meglepő módon sok nő látogatja a helyet - köztük sok "felső kategóriás" csaj, akit állítólag elég költséges fenntartani. No igen, az ő egyetlen dolguk, hogy jól nézzenek ki - és ezért mindent meg is tesznek. És hát ezek a kezelések, fodrász, kozmetika a világnak nem csak ezen a felén drága.

Evés után visszataxiztunk a hotelbe, és még egyszer kimentünk a "snack street"-re enni, lazulni egyet. Belém kaja már nem fért, de a helyi sör most is jól csúszott.

A helyi dohánybolt. No mutyi, no 18 sign, no central design - mégis vonzza a szemet, itt a világ végén is

A gyerekek is jól elvannak - így vasárnap éjfél körül is

Másnap kora délután indult a gépünk, így csak reggelizésre maradt idő. Valami nyugati kávézót kerestünk - nem akartunk melegételt enni reggelire, ahogy a helyiek.
A Starbucks tuti találatnak hangzott. Alig találtuk meg - a templom/múzeum melletti hagyományos bazársoron volt; még jó, hogy érdekelt a látványosság, mert ha nem nézek be, és látom meg a jelét az egyik ajtón, sose találjuk meg.

Hagyományos utcakép, vendéglőkkel. Kár, hogy nem maradvány, hanem rekonstrukció

Na itt vegyítették a nyugatot és a keletet. Hátul belső udvar, a berendezés szecsuani stílus; a kaja és a hirdetések amerikaiak. De legalább nem nyomták tele a kávémat jéggel (miután kifejezetten jeleztem, hogy kevés jeget kérek...)

Innen aztán taxit fogtunk a repülőtér felé. Mikor ide érkeztünk, nem sokat láttunk a városból, mert éjszaka volt. Most viszont rádöbbentem, micsoda kiba nagy is ez a város... majd egy óráig mentünk kifelé, és még mindig nem akart elfogyni. A reptér is egy külvárosban van.

És még mindig nem akar elfogyni...

A repülőtér kicsit fapados - sőt, még fapadból is alig akad. Ugyanis kb. 20 percig keresgéltünk ülőhelyet a bazi nagy csarnokban, mire találtunk egy sor padot, ahol - szigorúan a bűzlő kuka mellé - le tudtunk telepedni vagy háromnegyed órára.
A gép persze menetrend szerint késett megint vagy egy órát - úgy tűnik, erre ez a szokás.
Hong kong-ban a csomagom kicsekkolása után megtudtam, hogy ha nem csekkolom ki a csomagomat, akkor egy komppal Shenzhen-be érhettem volna fél óra alatt, kényelmesen... így maradt a helyközi busz, a határátkelő, és a taxi. Na nem baj, legközelebb már ezt is tudom.

Sichuan - különszám

Nagyon úgy tűnik, a bolgolást nehezen tudom beilleszteni az életembe.
Ma 11-től 5-ig egyfolytában takarítottam... és az egyetlen igazi siker, hogy a házószobám legalább már megbízhatóan tiszta. De a redvával való harcom részleteiről majd máskor írok.
Most inkább arról számolok be, hogy a múlt héten a főnökömmel, FB2-vel tettünk egy kiruccanást Szecsuánba (amit pinyin-nel Sichuan-nak írnak, de ez lényegtelen).
Őt inkább a híres szecsuáni kaja vonzotta - erről tőle több részletet olvashattok itt:
http://fb2.hu/blogs/fb2.php/chengdu-naplo
Engem talán inkább az hajt, hogy láttam, mennyi brutálisan érdekes, kiemelkedő emléke van Kínának - ezeknek egy részét szeretném legalább élőben is látni, amíg itt élek.
Szecsuán egy brutál nagy tartomány dél-Kínában. Annyira nagy, hogy további megyéi vannak - méretre meg talán Mongóliához tudnám hasonlítani. A főváros Chengdu (Csengtu), hivatalosan 14-15 milliós, akárcsak Shenzhen, bár ez nem tűnt annyira alulbecsültnek, itt kevesebb a bevándorló.

Chengdu modern belvárosa - jellegzetes kandelláberekkel. Másféléket nem is nagyon láttam, a város éjszaka elég sötét tud lenni.

A repülő Hong Kongból ment - mint visszafele, túl későn megtudtam, a HK reptérnek van egy "kihelyezett bejárata" Shenzhen-ben, ahol be lehet csekkolni, és komppal átvisznek a reptérre. Ehh - sokkal kényelmesebb lett volna, mint taxival a határig, ott gyalog átmenni, majd 40 perc busszal HK Central, ahonnan még 40 perc vonattal a reptér. Visszafele persze túl későn kérdeztem rá, hogy hogy is van ez a komp dolog - mivel már felvettem a bőröndömet, nem élhettem ezzel a lehetőséggel, maradt a vonat meg a busz vissza.
A repülő nem volt rossz - ugyan nem lehetett web check-inelni, de kb. ugyanazt a szintet hozták, mint egy EU-n belüli járat. Annyi pici különbséggel, hogy a repülő oda is, vissza is 1 órás késéssel indult. Ehhh.
Érdekesség, hogy elvileg külső chargert nem lehet használni a repülőn, és mindent kikapcsoltattak fel-és leszállás alatt... persze ezt mindenki letojja. Egyébként az út nem sok Chendu-ba, csak kb. 2,5 óra.
Szóval jókora késéssel, 8 helyett úgy 10 körül értünk a Chengdu-i reptérre. Itt FB2 szimkártyát vett, amihez én is csatlakoztam, mert az előzőt hiába tettem vissza, nem érintkezett. Az érdekesség, hogy este 10-kor egy virágárus kislány adta el nekünk ezeket; nagy szakértelemmel vágta méretre a szimkártyánkat, lereszelte a szélét, és felhívta nekünk a megfelelő számokat, hogy a csomagok aktivizálódjanak másnapra. Csak gondoljátok végig, péntek este 10-kor megérkeztek Ferihegyre, és nem működik a telefonotok...
Persze a maszek taxisok itt is letámadtak - az egyik erőszakos volt, megmondtam neki a címet, mier azt mondta, 200. Én azt mondtam, 40 - erre helyesen megmutatta, honnan mennek a "rendes" taxik.
Így éjszaka 80 yuant fizettem a taxiért végül - ugyan biztos nem volt olyan kényelmes, nem kapcsolta be a légkondit, de kellemes idő volt, így ez nem igazán volt hátrány.
Errefele a taxik bogárzöldek, az alapdíj csak 8 yuan, és csak egy részük jár légkondival, a többi tökig lehúzza az ablakot. Viszont egyszer se hallottam, hogy "nem tudom, hol az a cím" - ami itt Shenzhenben mindennapos.
A hotelünk gyanúsan olcsó volt - valami 250 yuan egy éjszaka - de azért nem volt olyan tré, mint amire számítottam. A szoba kb 5* akkora volt, mint az az emélkezetes Kwolun-i; a wifi ugyan alig volt fogható, de ha körbenéztem volna, akkor találtam volna netkábelt az egyik fiókban. Hülye voltam, inkább használtam a mobilnetet.

Nagy, kényelmes, süppedős szőnyeggel. A cigiszag és az égett lyukak a szőnyegben nem látszanak egy képen.

Nem volt tökéletes hotel - nem volt nem-dohányzó szobájuk, és ez a szagról nyilvánvaló is volt. Egyébként... szerintem igyekeztek otthonossá tenni. A szoba maga nem volt ízléstelen - a recepció és a hall már igen.
Úgy nézem, Sichuan olcsó Shenzhenhez képest. Ez látszott a hotelen (itt a hasonló színvonal 600 körül van éjszakánként), a kaján (a legdrágább, legjobb kínai kajáért 6000Ft-nak megfelelő yuant fizettünk ketten...), de némileg még az utazás is olcsóbb volt. Ami ugyanaz, az a Starbucks (igen, az relatíve drága, de legalább többnyire ugyanaz a minőség, mint bárhol...), Meki, illetve a szupermarketek árszínvonala is hasonló.
Érkezés után, 11 körül még elhatároztuk, hogy lövünk valami kaját. Hát volt választék - a kis éttermek, utcai nyársasok, nagyobb éttermek mind nyitva voltak (1:30-kor is...), a gyerekek ugyanúgy játszottak, a felnőttek söröztek, beszélgettek... mintha nem is létezne olyan, hogy idő.
Szecsuán nyugis környék. Ilyenkor éjszaka még inkább az. Némi keresgélés után betértünk egy nagyobb étterembe, amit csak "nyúlfej étteremnek" hívnak. Mint kiderült, igen, azért - a specialitásuk a nyúlfej. Ha már ez az első élményünk, hát rendeltünk is hirtelen egy-egy nyúlfejet, meg egy halom nyársonsült mindenfélét (belsőségek, nyomor, valami virsliszerűség, hús...). A nyúlfejen nem sok minden ehető volt, és elég vadas is volt az íze. A bikaherének kinéző dolgon kívül mindent ehetőnek találtam - minden csípett, de valahogy nem olyan vad módon, picit édes is volt, meg sokféle fűszert használtak hozzá.
Igazából... azt hiszem ennél csak jobbat ettünk itt. (Ehh, most jut eszembe, ma még nem ettem, és fél hét van... talán nem is árt, a 3 nap alatt legalább 2 kilót híztam!)
OK, kajaszünet. :-)
Gáz van. Nincs gáz. Ilyen még nem volt - mivel nem akarok instant nudlit enni, maradok a teánál meg az aprósüteménynél. Fel kellett volna írni a pizzarendelés számát... bár nem vagyok biztos benne, hogy el tudnám magyarázni, hova is hozzák a pizzát. Netes rendelés nincs, hol éltek ti... és persze senki se beszél angolul.

Szóval másnap terv szerint egy Emeishan nevű helyet akartunk meglátogatni - úgy 120 km-re lehet Chengdu-tól; 3000 méteres hegy, a tetején két Buddhista kolostorral; a négy nagy szent hegy egyike. Ezt nem lehet kihagyni, ha már itt járunk...
Amire nem számítottunk, hogy a busz 4 órát vacakolt a hegy lábánál levő városkáig, amit a megtévesztés végett szintén Emei-nek hívnak. Miután egy kisbusszal felvittek a "bázispontig", ahonnan a hegyre menő buszok indultak, megtudtuk, hogy innen még 2 óra fel busszal, 2 le, és 7 körül indul vissza Chengdu-ba az utolsó busz. Mivel délután 2 volt, nem kockáztattuk meg az utat - a busztól még 1 óra gyalog, aztán onnan libegő visz fel a kolostorokhoz... tuti nem fért volna bele. Még egy útlevél se volt nálunk, hogy bejelentkezzünk egy hotelbe, mint ez itt:

Nem tűnik rossznak - az ablak alatt folyik a hegyi patak, hatalmas ablakok, gyönyörű fa épület...

Így maradt a körbenézés, a kajálás, és egy kis séta felfelé.

Kissé lepusztult teázó, ugyanott. Ha jól sejtem, nem működik éppen. A vízben láttunk 30cm-es békát, de elúszott, mire le akartam fényképezni.

A "bázispont" a parkoló mellett. Volt itt harang, egy kis múzeumféle, falba vájt szobrok... kis ízelítő abból, amit fent is találsz

Szóval Emeinek ez a része nem rossz. Innen fel lehet sétálni a hegyre - különféle kolostorok vannak fent, sőt, még egy melegvizes fürdőt is láttunk, mint célpontot. Viszont mind legalább másfélóra sétára volt.

A kis múzeum mellett kialakított buddhista-völgytemplom-másolat szobrai. A bal oldalon egy kicsit oda nem illő, Jézus-szerű alak imádkozik a Megvilágosodotthoz.

A helyi múzeumocska megtekintése után felmentünk hát egy órát sétálni - szép bambuszerdő, nem túl meredek hely... viszont elég nagy tömeg. Meglepő viszont, hogy az egyik kanyarban a büfében pont annyiért kaptunk hideg üdítőt, mint lent a városban.
Sichuan egyébként a pandákról is híres. Az egész országban összesen vagy 600 példány él már csak belőle - és az országon kívül talán semennyi. Chengdu környékén működik egy pandatenyésztő, illetve egy rezervátumot is láttam vagy 2 óra buszozásra egy nemzeti parkban. Élőben viszont esélytelen pandát látni. :(

"Az Út és a Tanok a Természetben rejlenek" - akár ez is lehetne a kapu feliratának a fordítása, ami a hegyre vezető utat jelöli

 A séta után kicsit tanácstalanok voltunk, hogy jutunk vissza a város szélére, ahonnan a kisbusz hozott ide bennünket. Mint némi kérdezősködés után kiderült (egy kétéves kezdte, aki megkérdezte tőlem, hogy angol vagy amerikai vagyok-e...), a tourist centerből indulnak vissza a buszok Chengdu-ba. Hogy ami idefele hozott, miért tett le a városhatárnál, az azt hiszem rejtély marad.

Chengdu-ban némi iPhone-os keresgélés után rátaláltunk az itteni legjobb étteremre, ahol jártunk. Egy darabig hezitáltunk is, mert a jelek szerint egy jellegtelen bejáraton a másodikra kellett felmenni - sehol egy lélek, és semmi sem jelezte, hogy ott étterem van.
Nagyon meglepődtem, mikor tényleg oda jutottunk, és még csak nem is a konyhán keresztül. Éppen zártak volna, rajtunk kívül nem is volt vendég - de szó nélkül kiszolgáltak, és nem is akár hogyan.
Az itteni ételek közül ez volt a legkevésbé csípős - mégis minden csípett kicsit... és hát nagyon finom volt, ízlésesen tálalva, jó körülmények között.